Nem leszek a játékod
Nem leszek az árnyékod
Fényt akarok, kell még sok
Nem leszek a játékod
Mit eldobhatsz, ha jön majd egy jobb
Volt szerelem, s vár még sok
Jött tüzesen, szétizzott
Bár szelíden csábított
De tőled mondd, én mit kaphatok
Ha velem ébredsz
Kelj fel, drágám, csak álmodtál
Ne használj csak arra szívem
Ha neked élnék
Buknám, drágám, hát üldözz mást
Ne ígérj, már úgyse hiszem
Ha kértem nem voltál ott
Pedig nekem ez számított
Nem leszek a játékod
Menj el és ne gyere vissza
Nem leszek az árnyékod
Fényt akarok kell még sok
Nem leszek a játékod
Ooo…
Ha velem ébredsz…
Nem fáj, hisz mást is csókoltál
Mondd, mért’ gondolnék rád
Volt és lesz még száz
Nem, nem, nem fáj, hisz mást is csókoltál
Mondd, mért’ gondolnék rád
Volt és lesz még száz
Ha velem ébredsz…
Hullámzó sivatag
Szerelmed csókja mindig égbe emel, úgy hódít
Ne szédíts, érzem, szöknöm kell, de kábít
Vad látomást leheltél rám, és érzem
Ajkából édes füst tör rám, nem kértem
Refrén:
Szomjaz a szám, gyenge az akarat
Füst szövi át, hódító szavadat
Rám tör a vágy, érinti hajadat
Illata lágy, hullámzó sivatag
Miért kábít?
Szomjúságban nálad ébred a vágy, hát ébressz!
Tisztító forrásodhoz száll, emlékezz
Adj hát erőt, hisz tőled kér, ne kérdezz
Feloldozást vagy szenvedést, ítélkezz!
Karodban ébred újra minden őrült lázas szenvedély
Kísérjen minden úton az égő vágy, mely most is bennem él
Refrén
Végtelen szerelem
Csókot lehelt a hűvös ablakon át
Csak a párás üveg őrzi már
A rúzs nyomát, a búcsú pillanatát
Az ajka forró körvonalát
Refrén:
Egy végtelen szerelem hajt
Vak ösvényen tart
Mondd, ki vezet majd
Egy végtelen szerelem volt
Tanúnk csak a hold
És örökre szólt
Úgy kérte tőlem el egy őszi szeszély
Hogy a hajnali napfény ő lesz már
De elmerült a lelke, csapdába szállt
Ugye még egyszer visszatalál?
Refrén
Azt mondtad szerelem volt
Azt mondtad örökké tart
És ha éjjel senki nem talál
A csillagunk máshol jár
Betakar a fátyolos éj
Én ott leszek, ne félj!
Egy végtelen szerelem hajt
Egy végtelen szerelem hajt
Refrén
Ismerj végre fel
A szerepemet majd eljátssza más
Vagy átírhatod, s hogy miért bízom rád
Ne kérdezd kérlek, látod, már az álarc sem véd
Mondd, minek a taps, már volt ráadás
Mind neked adom, ha hozzád kiált
Minden hang és minden fény csak Téged dicsér
Refrén:
Ne gyengíts el, segíts most át
Mondd, milyennek látsz, ismerj végre fel
Csak úgy nézz rám, hogy mindent láss
A jelmezt már régen nem vettem fel
Mosolyogj rám, az igazi kincs
Gazdag a szív, ha bánata nincs
A mesében már nem hiszek, Tőled mégis, de szép
Úgy vakít a fény, de este se jobb
Ha tűz borít el, egy jéghideg szó
Merít el a semmibe, mondd, mit érezhetnék
Refrén
Ajándék minden perc, ne mondd, hogy menned kell
Én nem engedlek már, ha nem vagy minden fáj
Refrén
Utolsó felvonás
Nem fáj, elmehetsz, mondd, mi köt még hozzám
Nincs folytatás, ez az utolsó felvonás
Mondd el, miért kell őrizni, mi nincs is már
Meddig lehet a múlt a jelenhez biztos út
Mondd el, miért kell hinni, mi nincs is már
Hogy lehet ölelni úgy, hogy szíved máshoz húz
Refrén:
Nem fáj, elmehetsz, mondd, mi köt még hozzám
Nincs folytatás, ez az utolsó felvonás
Nézz rám, ha elmegyek, az legyen a társam
Nincs folytatás, ez az utolsó felvonás
Mondd el, mit kell tennem, hogy pont azt lásd,
Akit szeretni bírsz, s a bajban társnak hívsz
Mondd el, hogy kell feladni minden mást
Mit ad nekem a múlt, a jövőnk beléfakult
Refrén
Ámor hátbaszúrt
Ámor hátbaszúrt, nem volt többé válaszút
Úgy hullottam földre, mint egy vad
Sebzett prédaként, azt hittem, hogy van remény
S új életre bírom majd magam
A szó bent ragad, a szív megszakad
Neki mindent szabad
Refrén:
Úgy gázolt rajtam át, mint nyári zápor fülledt éjszakán
A végzet rám talált, de végzett már az első csók után
Láttam álmodat, a tettes hogy lesz áldozat
Nem hitted, hogy elgyengít a vad
Orvul hátbaszúrt, megfertőzött piszkosul
Ellenszer csak Te volnál magad
A szó…
Refrén
|